Egy fröccs Balaton

Elég a jeges vödrökből: indul az Egy fröccs Balaton kihívás!

2014. augusztus 28. - Balatoni Kör

egyfröccs.jpg

Fotó: Sebestyén Blanka / We Love Balaton

Falus Ferenc döbbenetes, ice bucket challenge-et minden értelemben kimerítő videója után nehéz elképzelni, hogy bármi jó kisülhet a vödörborogatásból. Éppen ezért a Balatoni Kör inkább a nyári „jó a víz” kampány folytatásának tekinti a világszerte elburjánzó jeges kihívást gyökeresen átformáló akcióját - így született meg az „Egy fröccs Balaton”.

A Balatoni Kör borászai és vendéglátósai puttonyokba merített Balaton-vízzel locsolták le egymást a Kör szüretnyitó rendezvényén. A balatoni vízzel való locsolkodás is jótékony célokat szolgál, mégpedig a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának támogatását, akiknek civil szervezetként mindannyiunk támogatására szüksége van a munkájuk fenntartásához.

A felhívás alapján bárki, aki fontosnak tart valamit a Balatonról, mondja el két-három mondatban egy videón, miközben kreatív módon érintkezik a Balaton vizével: beleugrik, megissza, úszik benne, benne áll vagy leönti magát vele - akár egy egészen másik helyszínen, mely kapcsolódik az üzenetéhez, hiszen a tó vizét bárhová magunkkal vihetjük. Keress meg minket ötleteddel, ha pedig magad készíted el a videódat, küldd el nekünk a linket, hogy feltehessük erre az oldalra – és persze véletlenül se tedd kockára a testi épségedet. Legfeljebb akkor, ha a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is a közelben van és ők jóváhagyják az akciót, illetve segítenek benne.

Akciónk célja, hogy aki részt vesz benne, küldjön adományt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata életmentő munkájának támogatására (bankszámla számuk: 10404955-49515811-00000000 adószámuk: 18929885-2-19), amelynek köszönhetően a Balaton már most Európa egyik legbiztonságosabb tava, és ahol - bizonyos határok között - még olyan menő őrültségeket is meg lehet csinálni, amilyeneket bemutatnak majd az Egy fröccs Balaton videók. Óra indul!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyfroccsbalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr356643095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.28. 11:28:47

Akkor már inkább otthon, civilizált körülmények között: www.youtube.com/watch?v=m7GbIQEdkDk

kardos.g 2014.08.28. 12:03:30

mondjuk egy jó kikötőnél és ilyen szép hajónál nehezebb civilizáltabb körülményeket elképzelni:)

kardos.g 2014.08.28. 12:05:01

@maxval a bircaman: mondjuk egy jó kikötőnél és ilyen szép hajónál nehéz civilizáltabb körülményeket elképzelni:)

Sebi. 2014.08.29. 19:11:51

És mi az adomány? Mert igazából ez arról szól....

kardos.g 2014.08.30. 14:47:58

@Sebi.: Mindenkinek a lelkiismeretére bízzuk, hogy mennyit ad, illetve pénzben vagy más formában (a vízimentőkkel egyeztetve, hogy mire lenne szükségük).
süti beállítások módosítása